Top

A három “én”

ger_fuge1100

A három “én”

Ha jól megfigyeljük, mikor, milyen értelemben használjuk az “én” szót, akkor három fő jelentést fogunk találni:
 
1. A személyes én
 
A személyiség központjaként folyamatosan jelenlévőnek tűnő én, aki a tulajdonságok birtokosaként jelenik meg. Evidensen magunkra mutatunk, mint énre, noha nem igazán tudnánk megragadni ezt az ént. Amikor kisgyerekek voltunk, a testünk kicsi volt, fura dolgokban hittünk és nem értettük, mi történik körülöttünk. Majd felnövünk, a testünk megváltozott, a gondolkodásunk komplexebbé vált, hatékonyabban irányítjuk a történéseket magunk körül. És amikor majd megöregszünk, a testünk már alig működik, sokszor zavarosak a gondolataink, és passzívan figyeljük a történéseket. Mégis, ha magunkra mutatunk, és azt mondjuk, én, ugyanazt az élményt éljük át gyerekként, felnőttként és öregemberként. Mintha ez az én állandó lenne, változatlan, a személyiségtől független.
 
2. A változásokon túli én
 
Ez a személyiségtől független, evidensen jelenlévő központ azért változatlan, mert állandó alanya minden tapasztalásnak. Meditációban, ha képesek vagyunk lelassítani a gondolatok folyamát, megtapasztalhatunk egy időn kívüli, a tapasztalás hármasságán túl megjelenő, éppen ezért megragadhatatlan, mégis megkérdőjelezhetetlen élményt, amit “vagyok”-ként vagy tiszta tudatosságként is szoktak nevezni. A tapasztalt meditálók képesek megőrizni ezt a tudatosságot a hétköznapi cselekvések folyamán is. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a gondolatok közti rövid kis időben ez a tudatosság van csak jelen, viszont meditációban felismerhetjük, hogy az elme, a gondolatok összességeként, szintén ebben a tudatosságban jelenik meg. A tudatosság az, ami evidensen mindig jelen lévő, és minden gondolat, élmény, történés csupán átmeneti, változó, más néven: illuzórikus.
 
3. A megnyilvánulatlan ÉN
 
Minden, ami változó, megragadható vagy megtapasztalható, annak nincs saját valósága, csupán a tudatosságban átmenetileg felbukkanó történés. Ennek felismerésével evidenssé válik az a tér, vagyis a tudatosság, amiben mindez megnyilvánulhat. Maga a tudatosság nem nyilvánul meg, hiszen ahhoz egy őt tapasztaló, azaz rajta kívül létező alanyra lenne szükség. Nincs két tudatosság, ahogy a tudatosság nem bontható részekre sem. Nem szakadtunk ki valódi, végső lényegünkből – a személyes, korlátozott én valójában azonos a változásokon túli én-központtal, ahogy ez a kettő nem különbözik lényegileg magától a tudatosságtól.
 
A végső megszabadulás nem más, mint annak felismerése, hogy a három “én” nem válik szét, soha nem is volt szétszakítva. Amikor magunkra mutatunk, egyszerre mutatunk a személyiség központjára, saját tudatunkra, valamint az abszolút tudatra. Ebben a mozdulatban összeolvad a tapasztalás tárgya és alanya, a változó világ és a változatlan valóság. Minden egy, minden tökéletes, bármiféle különállóság csupán a téves gondolkodás eredménye.
 
 
Szerző: Németh Gergő
Fotó: Erdőháti Áron

Németh Gergő

Meggyőződésem, hogy a jóga az egyik legjobb dolog, amit tehetünk magunkért és másokért!

No Comments

Post a Comment