Top

A jóga eszköz az élethez. II. rész

David Swanson Budapest Mandala

A jóga eszköz az élethez. II. rész

Malik Tóth István interjúja David Swensonnal

 

Úgy gondolod, hogy szükséges a Guru? És ha igen, miért? 

 

Az én meghatározásom szerint a Guru nem feltétlenül egy ember. Azt hiszem, a Guru maga a gyakorlás. Nos, valamiképpen el kell sajátítanod a gyakorlást. Ideális esetben van előtted valaki – ez a legjobb módja az információszerzésnek. De a Guru maga a gyakorlás. Pattabhi Jois is mindig azt mondta: „99% gyakorlás, 1% elmélet.” Tehát ennek az útnak a 99%-a maga a gyakorlás. Manapság gyakran halljuk: „Csak egy tanítód legyen!”, de én nem gondolom, hogy ez szükségszerűen igaz. Vannak, akik több embertől tanulnak, mások egyetlen ember mellett kötelezik el magukat. Hallgass a szívedre, és tiszteld a tanítóidat! Tehát szükséges-e a Guru? Az embernek hozzá kell jutnia az információhoz. És a gyakorláshoz. Ha viszont már megvan a gyakorlás, akkor az ő kötelessége, hogy gyakoroljon. A legnagyszerűbb tanítók, akiket ismerek, olyan módon tanítanak, hogy végül a tanítványoknak nincs rájuk többé szükségük. A Guru célja az, hogy erős, gondolkodó tanítványokat neveljen, akik meg tudnak állni a saját lábukon, és függetlenné válnak. Nem arról van szó, hogy függővé kellene válnunk a Gurutól, de tisztelnünk kell őt. Szóval szükséges-e a Guru? Az embernek meg kell szereznie a tudást, meg kell kapnia az információt. A tanító kötelessége pedig az, hogy bátorítsa, ösztönözze és előmozdítsa a gyakorlást, de a tényleges Guru, a valódi tanulás a gyakorlásból jelenik meg. Nem ülhetsz csak tétlenül valaki előtt; ő azért van ott, hogy a gyakorlásra ösztönözzön.

 

Időnként visszatérsz még Indiába?

 

Néhány éve nem mentem vissza Maiszúrba. Először 1977-ben jártam ott. A feleségemmel 10-11 évig házunk volt Indiában, és minden évben ellátogattunk Maiszúrba. Mióta Pattabhi Jois meghalt, a halotti szertartása óta nem jártam ott. Valamikor visszatérek majd, de mások lesznek a motivációim. Amikor korábban visszamentem, nem az vitt oda, hogy még több ászanát kapjak, vagy tanuljak valamit Pattabhi Joistól, hanem a tiszteletemet fejeztem ki iránta. Némi időt vele töltöttem, gyakoroltam, természetesen, de inkább azért mentem, hogy a jelenlétében legyek. És bár Maiszúr olyan az embereknek, mint egy zarándokhely, számomra Pattabhi Joisról is szólt. Megvan a gyakorlásom, tanultam tőle: 1975-ben találkoztam vele először, és rendszeresen találkoztunk utána is, egészen a haláláig, vagyis több évtizedig. Ez tehát megadatott, a szívemben van. Maiszúr mint hely vagy város? Valamikor visszatérek majd. De nem vagyok olyan motivált, hogy rendszeresen oda utazzam, mint korábban.

 

A jelek szerint igencsak törődsz a környezetünkkel. Te is valamiféle „zöld jógát” javasolsz, mint Georg Feuerstein?

 

Nem egészen tudom, hogyan határozod meg a „zöld jógát”, de az fontos, hogy tiszteljük a környezetünket, és ne vegyük magától értetődőnek a dolgokat. Például azt, hogy amikor megnyitjuk a csapot, folyik a víz, vagy amikor belélegzünk, levegő áramlik a tüdőnkbe. Most már nem vehetjük magától értetődőnek, mert a társadalmunk megmérgezi ezeket a dolgokat. De szinte lehetetlen teljesen elkerülni a technológiával való kapcsolatot. Tehetünk azonban azért, hogy jobbítsuk a környezetünket, és csökkentsük a rá gyakorolt hatásunkat. Tehát igen, fontosnak tartom. És vannak, akik a szívükön viselik a környezet ügyét, az életüket teszik fel rá, és ez egy újabb szépsége a jógának. Az emberek a saját érdeklődési területükön használják fel a jóga erejét.  Ez lehet a környezetvédelem, a gyermekek segítése, az éhezők ételhez juttatása, az állatok jogai, bármi. Az emberek a jógagyakorlásukat kiviszik a világba, az olyan területekre, amelyeknek nagy fontosságot tulajdonítanak. De hát gondoljunk csak bele: ha szennyezett a levegő, nehéz mélyeket lélegezni. Tudatában kell lennünk ezeknek, és tudatosan kell bánnunk a környezetünkkel. Valamennyien tehetünk legalább egy kicsit azért, hogy a dolgok jobbra forduljanak. Még ha olyan apróságról van is szó, mint hogy felveszünk és kidobunk egy szemetet az utcán, amit nem mi szórtunk el. Vedd fel, dobd a szemétbe! Zárd el a csapot, amikor fogat mosol! Kapcsold le a villanyt, amikor kimész a szobából! Végezz önkéntes munkát a helyi közösségben, vegyél részt a park megtisztításában, vagy a folyópart, a tengerpart megtisztításában! Mindannyian tehetünk ehhez hasonló kis dolgokat, ami nagyobb tettekre ösztönöz. És ha a gyerekek ezt látják a szüleiktől vagy másoktól, az megváltoztatja a következő nemzedék gondolkodásmódját, és megértik, hogy óvnunk, tisztelnünk kell a környezetünket.

 

Visszatekintve, mit tanultál azokból az évekből, amelyeket a Haré Krisna mozgalomban töltöttél?

 

Rengeteget tanultam a Haré Krisna mozgalomban. Pozitív és negatív dolgokat egyaránt. A pozitív dolgok abból a fegyelemből erednek, hogy egy meghatározott úton járunk, de megtanultam a vallás buktatóit és kihívásait is. Vannak benne jó és rossz dolgok. Az egyik következtetés, amelyet évek gyakorlása után levontam, az, hogy láttam: ebben a spirituális közösségben egyesek spirituálisak, mások pedig nem azok. Egyesek kedvesek voltak, mások pedig hitványak, egyesek önzők voltak, mások pedig alázatosak. A szüleimre gondoltam, és azt láttam, hogy egész életemben csakis feltétel nélküli szeretetet kaptam tőlük. Ők nem tettek fogadalmakat, nem mantráztak. Új felismerésre tettem szert a spiritualitásról: azt láttam, hogy egy adott vallás keretein belül – legyen szó akár a Haré Krisnáról – az emberek hajlamosak azt mondani, hogy ezen a körön belül minden helyénvaló, azon kívül pedig semmi sem helyénvaló. De szemügyre véve ezt a kört ugyanazt a rétegződést láttam, mint a tágabb értelemben vett társadalomban: jó emberek, rossz emberek, boldog emberek, szomorú emberek, önző emberek, alázatos emberek, spirituális emberek, világi emberek és így tovább. És rájöttem, hogy a spiritualitást nem határozza meg a gyakorlás. Pusztán az, hogy valaki rengeteget mantrázik, még nem jelenti azt, hogy spirituális. Tudod, egyesek azért mantráznak, hogy táplálják az egójukat. Tehát a spiritualitást nem határozza meg a gyakorlás, legyen az akár mantrázás, akár ászanagyakorlás, akár ülőmeditáció. Hasonlónak látom a gyakorlást ahhoz, mint amikor a kertész felássa a földet. Ha valaha kertészkedtél, tudod: belenyomod az ásódat a földbe, kifordítod a földet, majd trágyát és komposztot szórsz rá, hogy a talaj nagyon termékeny legyen. Bármit ültetsz bele, most már nőni fog. Tehát a gyakorlás termékenységet eredményez. Ha sokáig mantrázol, végzed a szádhanát, a rendszeres gyakorlást, termékennyé válsz. Ha rengeteg ászanát végzel, termékennyé válsz. Mindössze ennyi. Ha valaki rengeteget gyakorol, bármilyen gyakorlatot, akkor nagyon termékennyé válik. Mi következik ezután? A mag, amit elültetünk. Ha az egót ültetjük el, akkor a termékenység miatt az átlagosnál nagyobb egót növeszthetünk. Tehát én így látom ezt: a spiritualitást nem határozza meg a gyakorlás. A spiritualitást sokkal inkább a gyakorló fókusza, szándéka és cselekvése határozza meg. Ez pedig nem egyszerűen a gyakorlásból ered. Az én szememben tehát akár a Haré Krisna mantrát kántálod, akár uddzsájí légzéssel lélegzel, akár ászanákat gyakorolsz, ezek a gyakorlatok egyre mennek, feltéve, hogy az ebből nyert energiát a megfelelő módon használod.

 

Folyt. köv.

Az interjú első része itt olvasható: http://www.urbanjogi.hu/a-joga-eszkoz-az-elethez-i-resz/

István Malik Tóth
No Comments

Post a Comment