Top

A jóga írni (és élni) tanít

joga_iras

A jóga írni (és élni) tanít

Író ember vagyok. Nem szépirodalmi értelemben. Ennek ellenére sokáig képtelen voltam leküzdeni egy bennem lévő akadályt. A másról, másokról, valakiről, valamiről írás probléma nélkül ment nekem. Magamról írni, vagy a gondolataimat megosztani egy fix, saját felületen, viszont képtelen voltam a bennem lévő szorongás miatt.
 
És akkor elkezdtem jógázni.
 
A rendszeres gyakorlás érdekes következményekkel járt. Nem csupán izomlázam lett rendszeresen a jóga utáni napokon, hanem valahogy másképp kezdtem el működni. Alapvetően egy türelmetlen ember voltam és ezt a maszkot nem is sikerült jó ideig levakargatnom magamról. Én sem hittem, hogy lehetséges. De ahogy telt az idő, ahogyan egyre ügyesebben és pontosabban, és egyre nagyobb élvezettel tartottam ki a pózokat, úgy váltam egyre higgadtabbá. No, nem lettem lassú és megfontolt hirtelen, de nem akartam annyira hamar mindent. Gyorsaságom nem szűnt meg, de a belső hajtás, a nyomás, amit magamra mértem, oldódott. Valahogy éreztem, hogy minden szépen elkészül, megszületik időben. Ehhez persze tenni is kellett. Végre eljutottam odáig, hogy kitaláljam, mi a fő vonala, a fő mondanivalója annak, amit meg akarok mutatni magamból. Először tehát eljutottam odáig, hogy konkrétan megterveztem a blog felépítését, tematikáját. Majd, amikor leültem írni, nem a közösségi oldalt nyitottam meg, ahol tehetségesen el tudtam tölteni az időt, hanem belevágtam a munkába.
 
Képes lettem a fókusztartásra, a kitartó koncentrálásra.
 
Ahogyan a jógaórán megtanultam csak azt figyelni, amit csinálok, itt is képes lettem végre arra, hogy ha el is kalandoznék, megállítsam ezt a folyamatot. Hozzam vissza a figyelmem oda, amivel éppen foglalkozom. Néha ez nehéz tud lenni most is, főleg, amikor elakadok, vagy úgy érzem, nem elég jó a téma, vagy megtorpanok, mert már az jár a fejemben, erről kinek mi lesz a véleménye és miket kapok majd. Ugyanakkor ahogyan a jógában sem azt csekkolom, hogy vajon más meg tudja-e tartani magát egy egyensúlyi pózban, vagy esetleg néha eldől, mint én, az írás során sem az a cél, hogy ez majd mindenkinek tetsszen. Hiszen elsősorban magamért teszem. Nekem jó, hogy írok. Ha más is épül általa, az a hab a tortán.
 
Nincs rögtön visszacsatolás és vannak csöndes időszakok.
 
A jógázásom során arra jöttem rá, hogy vannak hegyek-völgyek. Van olyan nap, amikor minden könnyedén megy, szépen sikerül és nem fújtatok egyfolytában. De vannak alkalmak, amikor nem értem, mi történik: merevek a tagjaim, nagyon rövid idő alatt kifáradok egy ászana alatt, ingok-bingok, mint a zöldfűszál. Hát nem mindig van ugyanaz, ez van, ezt megtanultam elfogadni. Nincs mindig óriási sikerélmény, nem minden poszt vagy póz egyformán jó, nem mindig van halleluja. És akkor sem szabad elhanyagolni egyik tevékenységet sem, amikor nem fűlik hozzá a fogam. Elkezdem és menni fog, így vagy úgy, de menni fog.
 
És ha csinálom, és nem adom fel, megemel a hullám.
 
Volt olyan, hogy megírtam három jó kis szöveget, büszkeség töltött el, de a következő, de még az azutáni is valahogy halovány mása lett az előzőknek. Hiába csavartam így, tekertem úgy, nem akart előbukkanni a tökéletes forma és tartalom. Na ilyenkor mi van? Nem hagytam a fenébe az egészet, hanem szünetet tartottam és leheltem bele még kettőt. Vagy szélesebbre tártam tudatom kapuját, azaz elengedtem a görcsösen tartott fonalat és hagytam, akkor jöjjön más. Ekkor általában történik valami és elkap az áramlat, majd azt veszem észre, hogy a jógában a gyakorlat tartása ugyan fáj, de irtó jó az eredmény, az érzés, a tudatállapot. Ahogyan a szavak is ömlenek és csak kapkodom a fejem, meg az ujjaim a billentyűzeten, mert dől a mondanivaló…
 
Olykor megijedtem, mert félő volt, hogy az írás mellett elapad a bevételi forrás.
 
Az nem kifejezés, hogy mennyire meg tudtam ijedni, beparáztam, rettegtem, hogy mi lesz. Hogy fizetem ki a hitelt, a rezsit, az ennivalót, mindent. És ez mennyiben segített? Hát, nem mondanám, hogy a félelem és a szorongás erőssé és határozottá tett. Beszűkítette a tudatom. Így megoldásokat is kevésbé voltam képes találni. De a jóga megtanított arra, hogy van idő, van tér, van tudatosság. Hogy mit jelent fókuszálni, és tartani ezt a fókuszt. Mire figyelek? Milyen dolgoknak hagyom, hogy eltereljék a figyelmem? Mennyire engedem bele magam abba, hogy szenvedjek és kínlódjak. (Az igazi fájdalom és szomorúság nem ez.) Szóval az ászanák gyakorlása során megtanultam valami nagyon fontosat: hogy maradjak nyugodt. Hogy ne engedjem, hogy kibillentsen bármi az egyensúlyomból. Hogy ne veszítsem a fókuszt. Hogy felismerjem, hogy eddig is megoldottam mindent, ami szembejött. És, ha tudatos tudok maradni és éber, akkor sokkal hamarabb és könnyebben észreveszem a kínálkozó lehetőséget is. És egészen másképp festek mondjuk, ami szintén nem hátrány. Már nem a vászonra, de az is jó ötlet, köszönöm.
 
Képes vagyok újra tiszta szívből nevetni.
 
Hogy ez hogy jön ide? A kudarcot is meg lehet élni többféleképpen. A jóga előtt – j.e. – , ha valami nem sikerült, akkor eléggé kicsúszott alólam a talaj. Kikészültem órákra, napokra. Elszontyolodtam vagy hőbörögtem, esete válogatta. Jóga óta – j.ó. – valamit elfelejtek? Hm, mit lehet tenni? Megcsinálom most, ha még érdemes. Ha nem, elengedem, teszek mást. Beszól valaki – és? nem rólam szól, hanem róla. Menjünk tovább. Vagy nevetek egy jó nagyot, ha olyan a képlet és máris jobban érzem magam, energiám is emelkedik, folytathatom tovább az utam. Mosolyogva.
 
 
Szerző: Szálka Sarolta

admin
No Comments

Post a Comment