Top

Kérhetek felmentést?

sajtosagi1

Kérhetek felmentést?

Szerző: Sajtos Ági, a debreceni Mandala Jógastúdió vezetője
 
Mozgásban soha nem voltam vakmerő típus. Szerettem hosszútávon futni, de gyerekként egyedül a kiütős játékokban brillíroztam, mert ügyesen kitértem a repülő labdák elől. Elkerülésben mindig jó voltam.
 
Jógázóként hamar megbarátkoztam azokkal az ászanákkal, ahol kicsire kellett összehajtogatni magamat, de sokáig elkerültem mindent, amihez erő, nyitott mellkas és egy kis bátorság kell. Szükségem volt egy fix sorozatra, mert mindig csak azokban az ászanákban időztem, amelyekben sikerélményem volt. A hajlékonyságom nőtt, de az egyensúly megbillent. Nem volt megfelelő erő és stabilitás, amire építkezhettem volna, és az egyoldalú gyakorlás miatt a lazaságom nőtt, de a rugalmasságom nem.
 
Astangán adott az ászanák sorrendje, így csinálni kellett mindent, ami alól korábban felmentettem magamat, mert „ez nem nekem való, ehhez nem vagyok elég erős, majd máskor!” Ismerős mondat? „Á, én nem vagyok elég hajlékony a jógához.” – ezen mindig jókat derültem, pedig pont ugyanezzel a kifogással éltem én is, csak pepitában. Természetesen profi elkerülőként a kötött sorozatban is rengeteg dolgot ki tudtam csalni, amire később, életem első mysore óráin hamar fény is derült. A tanáraim résen voltak, esélyem sem volt feladni az erőelemeket, és előbb-utóbb szembe kellett néznem a félelmeimmel is.
 
Időnként megtorpanok egy-egy ászana előtt. Kérhetnék felmentést? Ez most nem fog menni, inkább kezdem is a levezetést. Ilyenkor mindig át kell gondolnom, ez most tényleg a határaimról szól, amit szeretnék tiszteletben tartani, vagy csak egy irreális félelem, amit nem ártana kicsit megpiszkálnom? Figyelni kell a határokra, de bizonyos korlátokat érdemes feszegetni. Nekem többek között azt tanította az astanga, hogy ne válasszam mindig a könnyebbik utat. Ne maradjak sokáig egy “túl kényelmes” ponton, és ne adjam föl már azelőtt az adott gyakorlatot, hogy hozzáfognék. Egy túlzottan kihíváskereső, teljesítményorientált gyakorlónak valószínűleg nem ez lesz a lecke, hanem például az, hogy a kevesebb több. Néha adj magadnak felmentést, nem kell mindig ugyanaddig a pontig eljutnod, hogy teljes értékű legyen a gyakorlásod.
 
Astangán fix gyakorlatsorokkal dolgozunk, mégis mindenki mást tanul belőle. Van, hogy a tanárodnak kell az egyensúly felé terelnie, időnként a saját károdon tanulsz, de rendszeres gyakorlással előbb-utóbb átmegy az üzenet! Innentől már csak az a feladatod, hogy mindezt ne csak a jógaszőnyegen alkalmazd, hanem beépítsd a hétköznapokba is.

admin
No Comments

Post a Comment