Top

Másállapotban is biztonságban

kismama_oktato_1200x628-01

Másállapotban is biztonságban

Ahány kismama, annyiféle várandósság. Nincs két ugyanolyan szülés és nincs két ugyanolyan kisbaba sem. Vannak bizonyos törvényszerűségek, de még ezek is másképp jelennek meg minden várandósság során. Ebben a kilenc hónapban – ami néha sokkal kevesebb vagy icipicit több – a női test folyamatos alkalmazkodásban van, és a legapróbb sejtjei is másféle működésre, “másállapotra” rendezkednek be. És ez a “másállapot” még a szülés után sem ér véget, a test elkezd dolgozni azon, hogy visszanyerje legoptimálisabb működését.
 
Ez a kilenc hónap (én mondjuk jobban szeretem négy trimeszternek, azaz éppen egy évnek számolni) a leépítésről és a felépítésről szól – ahogy a jóga is. Gergő egyik számomra kedves írása éppen ezzel foglalkozik: “(…) a jóga is a harmóniára törekszik, azzal, hogy figyelmünket az ember által elérhető legértékesebb célok felé irányítja”. És mi fontosabb lehet ebben az időszakban, mint a bennünk növekvő élet és a saját életünk összehangolása érzelmi és fizikai szinten? Egy kismama kívülről sokszor nagyon szétszórtnak tűnhet, belülről viszont éppen ellenkezőleg, megtapasztalja a tökéletes fókuszáltságot. Csak a fókusz már nem kifelé irányul.
 
Ahhoz, hogy ezt a mindent felforgató, néha nehezen viselhető, fizikailag elképesztően megterhelő, érzelmileg nagyon hullámzó időszakot a lehető legkönnyebb sétaként tudják megélni a nők, kísérőre van szükségük. Eszközökre, olyan tanácsokra, amelyekre valóban szükségük van, és nem utolsó sorban megbízható segítőkre. Ilyen megbízható útitárs a test ismerete, a lélegzet irányítása, az elfogadás képessége is. Nem véletlen, hogy a legtöbb kismama megismerkedik a jógával, így szerencsére nagyon sok magzat már a jógamozdulatok terében növekedhet.
 
A kismamajógának nagyon sok mérhető, kimutatható és megfogalmazható előnye van, erről is lesz majd szó egy másik írásban. De most fontosabbnak tűnik azt elmondani róla, amit nem kutattak még: a jóga ilyenkor visszaadja azt a test iránti bizalmat, amit a sok meglepő és néha fájdalommal járó változás elragad(hat). Ez a bizalom – amit hívhatunk magabiztosságnak is akár – nagyon jól jön a szülés óráiban és utána, azokban a hetekben, amikor alig várjuk, hogy a test újra erős, hajlékony és jól működő legyen.
 
A jóga az ászanákon, a légzésen, a gyakorlás folytonosságán keresztül elfogadásra, türelemre tanít, és rámutat arra, hogy minden állandó változásban van bennünk és körülöttünk. Ez a tudás pedig nélkülözhetetlen akkor, amikor egy kisbaba érkezik és hétköznappá válik a mondás: csak az a biztos, hogy semmi sem biztos.
 
Szerző: Braun Anna
Fotó: Nyul Zsuzsa
 
Mélyebben érdekel a téma? Vegyél részt a Mandala Jógastúdiók Kismamajóga oktatóképzésén!

Németh Gergő

Meggyőződésem, hogy a jóga az egyik legjobb dolog, amit tehetünk magunkért és másokért!

No Comments

Post a Comment