Top

Minden egyes kezdet nehéz

anna_kezdet

Minden egyes kezdet nehéz

Sokat gondolkodtam, mivel kezdjem ezt az írást. Aztán rájöttem, hogy már ez a tépelődés is az írás része: keresem a tökéletes mondatot, a számomra megfelelő lendületet, a szimpatikus szavakat, ha papírra írnék már egy csomó vázlat a kukában landolt volna. Épp úgy vizsgálom ezt a témát, ahogy az újrakezdett jógámban az ászanákat.
 
Mielőtt jógázni kezdtem volna, természetesen nem tudtam, miről beszélnek, akik a jógáról beszélnek. Volt bennem egy homályos kép kicsavart testrészekről, hosszú órákon át lótuszba font lábakról, mély koncentrációról. Valahogy azt is gondoltam, akik jógáznak, azok egyszerűen jobbak nálam. Nemcsak hajlékonyabbak és egészségesebbek, de jobbak is. Jobban tudják kezelni az érzéseiket, a hangulataikat, megfelelő távolságból néznek rá a világra és pontosabban tudják a dolgok helyét benne. Úgy láttam a jógát, mint egy “alkati adottságot”. Aztán elkezdtem – képletesen szólva kidobtam a fejemben létező rossz, elhibázott draftokat – és rádöbbentem, hogy a jóga nem csak úgy “adatik”, a jóga gyakorlás. Ami engem első sorban arra tanít, hogy nem kell tökéletesen tudni, nem kell mindig a maximumot akarni, nem kell megfelelni másoknak, nem kell folyamatos éberségben a magamról alkotott képet restaurálni. Hanem lehet szépen, rendületlen magabiztossággal és bizalommal dolgozni, fejlődni.
 
Amikor néhány hónap kihagyás után újra elindultam jógázni, felvillant bennem a régi drukk – ahogy megjelentek az elfeledett jóganélküli életem tünetei is. Feszült voltam, fáradt, nem találtam a helyem az életemben, erre ingerülten reagáltam, szerettem volna rendet teremteni magam körül, de valahogy mindig közbejött valami, erőtlen voltam és fájt a hátam. Ez utóbbin fel is háborodtam, nagyon. Ez az egész nem illett a magamról alkotott “jógaoktatói” képbe. Amikor ezt az állapotot szavakba öntöttem, világossá vált: itt egy elképzelés a fejemben, amitől ideje megszabadulnom. Egy csomó elvárás volt önmagammal szemben a “jógaoktató szülés után” dobozkámban. Elindultam jógázni, rettegve, hogy kiderül, mennyire nem vagyok tökéletes, sem én, sem a testem, vittem magammal a láthatatlan kis dobozomat.
 
Éppen úgy, mint első alkalommal, Sarolta órájára.
 
Megérkeztem, idegesen, feszülten. Doboz a kézben. Aztán elkezdődött az óra és a negyedik lefelé néző kutyánál azt gondoltam, tartsa ezt ki, akinek hat anyja van! Ebben a gondolatban visszatért a legeslegelső jógaórám minden nyűgje, minden fáradtsága, minden kis izzadságcseppje.
 
Elkezdtem. Újra. A dobozt ott felejtettem a stúdióban, én itthon írok és egész héten várom a következőt órát, amire végre eljutok.
 
Viszont a hátam már nem fáj.
 
 
Szerző és fotó: Braun Anna

Anna Braun
No Comments

Post a Comment